A fa tisztelete / fa munkáim

Az első fás munkám az építkezés idején adódott. Az étkező fagerendás mennyezetéhez néhány akácrönköt vásároltam, kifűrészeltettem és meggyalultam. Négy darabot építettem be, de az asztal fölé középre nem került gerenda. Mire akasszuk a lámpát? Kényszer megoldásként egy áthidalót faragtam a két gerenda közé. Ez tartja a lámpát.




Ha eljössz hozzám, ide akaszthatod a kabátodat






Ő az én büszkeségem. A mű címe: ARANYPOFA

Ha megkérdezed hol a klotyó? Egy szóval válaszolok:
ARANYPOFA




























A lépcsőt égerfából készítettem. Az ajtó levezet a műhelybe és a garázsba . A feleségem kívánsága az volt hogy mielőtt kilép az utcára, láthassa magát egy nagyméretű tükörben. Ezt a tükröt készítettem számára egy szépemlékű karácsonyra, karácsonyi ajándék képen.




Amikor a telket vásároltuk a telek végén két csodálatra méltó hatalmas gesztenyefa ontotta termését. Az egyiknek, amikor lehasadt az ága, azt én stílfűrésszel hosszában kettévágtam és TV állványt készítettem belőle. A harangot a bevésés szerint 1755.-ben öntötték, így tanúja volt a 48-as szabadságharcnak. Talán még Petõfit is látta amint az csatába indul. Nagy becsben tartom. Hangját karácsonykor használjuk.






A mű címe: Az élet fája. Három ágára a családtagok nevét véstem. A felsõ ágakat az unokák számára tartalékoltam. A alsó ágon 5db kerámia köcsögöt látsz. Mindegyikbe különböző gyógynövény szárítmányt teszünk a nyáron gyűjtött növényekből.
A kép miatt szemrehányást kaptam feleségemtől. Bántja szemét a rendetlenség. Én mindig azt a véleményt képviseltem, hogy a lakás a család élettere legyen, ne pedig kiállítási helyiség. Ami itt látható az egy életből elkapott pillanatkép.




Ha már a konyha körül minden fából van, akkor a páraelszívó ernyője se legyen fém. A ventilátort az olajos flakonok magasságában rejtettem el. A felül látható kazettás burkolat mögött távozik a pára a szabadba.






A 18W-os fénycső jól bevilágítja a konyhát, mivel nincs előtte burkolat, ami a fényt lefogná. A működéséhez szükséges elektronikát a faszerkezet felső részébe véstem be, ezért alulról nem látszik. A jobb oldali műnek feleségem a VIRÁG ÚRFI címet adta.



Ez a fatál ünnepi tálaláshoz, szintén egy régi karácsonyi ajándék feleségem számára. Az én szememben a magunk készítette ajándék mindig kedvesebb, mint a vásárolt, ezért bátorkodtam ezt elkövetni.

Most pedig több lépcsőben bemutatom, hogyan készülnek a famunkáim, azért, hogy mindenki láthassa, semmi ördöngösség nincs benne.Bárki készíthet hasonlókat. Kedv, szorgalom, némi kézügyesség szüksége csak hozzá.


2012-ben kiszedtem az előzőekben már említett gesztenyefám tuskóját. Nem volt egyszerű kiemelni a földből, a 2-3 mázsa közötti súlya miatt.Kiemelés után 1 évig hagytam száradni, mert annyira nedves volt a fája, hogy amikor beleütöttem a vésőt, kicsordult belőle a lé.





Itt már előrehaladott állapotban megmunkálás közben látható a munkadarab. A turulmadaramat készítő szobrászművész Torma János azt mondta, szobrot készíteni nagyon egyszerű dolog. A szobor benne van a kőtömbben csak a felesleges kőmennyiséget kell róla levésni. Így van ez a tuskóból készülő asztal esetében is. Miután az általam feleslegesnek ítélt famennyiségtől megszabadítottam leendő asztalomat, újra egy évet hagytam száradni.



Az asztal lapját üvegből képzeltem el. Az üveglapot tartó peremet úgy kellett kialakítanom, hogy az szép kör alakú legyen és a lap se billegjen rajta, ha a helyére kerül. Mivel marjam ki? Ilyen szerszámom nincs, de a magyar mérnököt az különbözteti meg mondjuk egy némettől, hogy a kreativitása határtalan. Nos összedobtam fából egy nagy körzőt, melyre nem ceruzát, hanem a sarokcsiszolót csavaroztam fel. A csiszolókorongot tokmányra cseréltem, melybe marót fogtam. Ezzel szép szabályos kört sikerült kimarnom. Amint a következő fotón látható.



A tuskó kiemelése óta ez idáig eltelt három év. A véső és a láncfűrész nyomait csiszolással eltüntettem, bepácoltam, lakkoztam. Ezzel a mű elkészült, az alkotó pihen.
Ha a rákent lakk árát nem számolom, mert azt korábban vásároltam, akkor az asztal nem került pénzembe. Ez valamennyi famunkámra igaz. Ehhez adalékként elmesélem az üveglap esetét. A munkahelyemen kidobtunk lomtalanításkor a nyomdatechnikában korábban használt optikai készülékünket, mely jó minőségű üveglappal volt felszerelve. A fém részekkel nem volt gond, mert azok vashulladékként értékesíthetők, viszont az üveg nem. Ekkor azt mondtam az igazgatómnak, ne dobják ki, talán egyszer majd jó lesz valamire, megveszem. Amire azt válaszolta, eladni nem tudja, mert a szemétnek nincs ára, viszont ingyen elvihetem. Akkor még nem tudtam, hogy majd valamikor milyen jó szolgálatot tesz nekem az a lap. Most elővettem, elvittem az üvegeshez és 500Ft-ért kivágta a kért méretre. Nos, ennyibe került nekem az asztal.


A ház építésekor kis spájzot tervezett a tervezőnk. Akkor még mi se gondoltuk, hogy egyszer majd ennyi terménynek kell téli tároló helyet biztosítani. Ahogy a kert hozama nőtt, úgy fejlesztettem hozzá a polcrendszert. Azért a legvégére hagytam e munkám bemutatását, mert valószínűnek tartom a kedves olvasóm, előbb megunja a nézegetést, mintsem idáig eljusson. Szóval erre nem lehetek büszke. Aki olyan művészi alkotást tud létrehozni, mint az aranypofa, annak a polckészítés éppen olyan lealacsonyító dolog mintha azt mondta volna Leonardo da Vincinek a felesége: Te Leó olyan ügyesen bánsz az ecsettel, meszeld már ki a spájzot! Viszont mint papucsférj én se mertem vitatkozni a feleségemmel. Megcsináltam,
Lap tetejére